Az emberiség kiirtása az emberség kiirtásával kezdődik

Image

Nem értek az atomerőművekhez és nem is akarok.

Nem értek a génmódosításhoz és nem is akarok.

Nem értek a cianidos aranybányászati technológiához és nem is akarok.

Hogy csak az úgynevezett környezetvédelmi körnél maradjunk.

Sok sok további témához sem értek és nem is akarok, sőt nem is gondolom, hogy dolgom lenne érteni ezekhez.

Ettől még anyaként, felelős állam- és világpolgárként meggyőződésem, hogy mégis VAN közöm mindehhez és tehát dolgom, azaz tennivalóm is.

Miért?

Bukarestben, 67ben született többedik generációs értelmiségi magyar (kicsit zsidó, kicsit román, kicsit székely és ki tudja még mi) mivoltomból azt hiszem, valami külön érzék következik a szabadságvesztés és az árulás iránt.

Nincs nap, hogy egy éppen aktuális hír ne juttatná eszembe Benjamin Franklint, aki szerint: „Aki az alapvető szabadságát az átmeneti biztonságért feladja, az nem érdemel se szabadságot, se biztonságot.”

Nincs nap, hogy ne olvasnék bátor, szókimondó, szakmailag megalapozott, és ráadásul még szellemesen, jól megírt rendszerkritikát.

Nincs nap, hogy ne csodálkoznék el azon, hogy ha a fb.on ennyien gondolkodunk és nyilatkozunk így, akkor mégis hogy történhet meg mindez szintén velünk a „való világban”?

Nincs nap, hogy ne szorulna össze bennem a lélek és ne fuldokolna a hitem attól a hangnemtől amivel a különböző nemes célokért kiálló jó emberek egymáshoz szólnak (vagy egymást leteremtik), és attól a destruktív hozzáállástól, amivel egy népes tábor szinte nemzeti sportágat csinált már abból, hogy minden kezdeményezést megmételyezzen a feleslegesség, az idétlenség, a beépített sikertelenség gyanújával, a menőnek szánt (számító?) gúnnyal… hogy a közömbösséget most ne is említsem, mert azt csak egy egyre terjedő, mindent elnyelő fekete lyuk formájában lehetne talán ábrázolni.

Amikor egy ország egész fiatal generációját teszik tönkre a „köznevelési törvény” fedőnevű hadművelettel, és egyáltalán az egész oktatási politikával, megfosztva a gyerekeket, a fiatalokat, a családokat és a pedagógusokat a szabadságuktól, emberi és szakmai méltóságuktól, döntési joguktól, rendőri és gyámsági felügyelet alá helyezve gyermeket, felnőttet egyaránt…

Amikor egy ország és tulajdonképpen az egész világ történelmét hamisítják rezzenéstelenül, kihasználva egy tudatlanságban tartott réteg félrevezethető patriotizmusát és ellenségeskedésbe, faji gyűlöletbe terelve olyanokat is, akik eredetileg nem erre gondolták fordítani egy gyökeres változási iránti elszántságukat…

Amikor egy miniszterelnök titkos egyezséget ír alá, minden demokratikus intézmény és szabály megkerülésével, és azt puccsszerűen legitimáltatja is, úgy, hogy ő maga elegánsan részt sem vesz magán az ország, a demokrácia újabb kivégzésén…

Amikor teszi ezt úgy, hogy pontról pontra meghazudtolja 25 évvel ezelőtti önmagát, megépítve annak a rendszernek a frissített változatát, aminek állítólagos leküzdése őt hatalomhoz juttatta…

Amikor egyre több ember sodródik a mély-szegénységbe és válik kiszolgáltatottá és büntethetővé mert nap mint nap ezrével potyognak ki azokon a hatalmas lyukakon, melyek a társadalmi hálón keletkeznek azáltal, hogy embertelen és szakszerűtlen ad-hoc törvénykezés pilléreihez feszítik ki (vagy be)…

Amikor napnál világosabban elő van készítve, hogy a nemsokára esedékes, tulajdonképpen nem is legitim de azért mégis némi megváltási reménnyel kecsegtető politikai választásokat el lehessen csalni…

És amikor az aktív, a mindezt látó és kritizáló csoportok és egyének nem tudnak összefogni és olyan erővel kiállni mindez ellen, hogy még az eleve elvesztett választásig se keljen eljutni…

Mert sokkal fontosabb, ami szétválaszt, mint ami összeköt…

Mert a civil félti a civilségét a politikus meg a politikusságát

Mert a „többségben” lakozó sötétség és megtévesztettség ezt eleve reménytelenné teszi…

Mert nincs hiteles alternatíva…

Mert mindenki más korrupt…

Mert mindenki más hazudik…

Mert mindenki más lop…

Mert mindenki más fél…

Mert senki sem bízik…

Mert mindenki más tehet róla…

Mert tulajdonképpen mindegy…

Mert…

Ha ezt elfogadjuk, ha ebbe belenyugszunk

akkor elárultuk az emberségünket

szépen, szisztematikusan kiirtottuk magunkból és hagytuk, hogy gyermekeinkből is kiirtsák

emberség nélkül pedig halálra van ítélve az emberiség is

csupán idő kérdése

tulajdonképpen tök mindegy:

épüljön csak fel PAKS2!

 

ui. de ha Te sem akarod hagyni, akkor kérlek, add tovább ezt az írás és főleg írd alá és terjeszd ezt a petíciót!

 

Szülői felszólalás a 4 középiskolás által szervezett tüntetésen a Szabad Oktatásért

image

szabad?

oktatás?

ebben az országban folyamatos szabadságvesztésben élünk;

kikérem magamnak, hogy bárki meg akarja szabni, hogyan neveljem a saját gyerekemet!
az az én dolgom: szülői kompetenciám;

az állam kompetenciája meg az, hogy méltányos emberi és szakmai körülményeket biztosítson azoknak a pedagógusoknak és közalkalmazottaknak, akik ebben a nevelői munkámban segítenek;

az állam kompetenciája az, hogy egyenlő esélyeket biztosítson a különböző hátrányokkal küzdő gyerekeknek, családoknak;

hogy ez irreális?
miért? kin múlik?
ki máson múlna, mint rajtunk, szülőkön, állampolgári, többek között választói joggal rendelkező embereken;
mire várunk?
rossz volt – nem tettünk semmit – és lett még rosszabb;
nem jött be: tehát váltani, változtatni kell;

nem rajtuk, hanem magunkon!

akarunk szabadon élni?
tudjuk, hogy mit jelent az? ?

ma Magyarországon
a diák szabad?
a tanár szabad?
a cigány szabad?
a rokkant ember, a tartósan beteg gyermek es családja szabad?
a hajléktalan szabad?
a kishantosi gazda szabad?
az utcai zenész szabad?
az anya, aki otthon akar szülni és az orvos, aki ebben kísérné szabad?

ne ámítsuk magunkat, hogy ezek nem függnek össze!

Benjamin Franklin szerint
Aki feladja az alapvető szabadságát az átmeneti biztonságért, az nem érdemel se szabadságot, se biztonságot.”

mi most itt tartunk: se szabadság, se biztonság.
és mit teszünk?
menekülünk a látszólagos megoldásokba, a lájkolgatós virtuális ellenállásba, külföldre vagy az önámításba;
menekülünk mert félünk;
mitől?
kitől?
a kormánytól? a hadseregtől? a rendőröktől?

nem: attól félünk, hogy mi lesz, ha egyszer a saját kezünkbe vesszük a felelősséget és élünk a hatalmunkkal;

“A szabadság ott kezdődik, ahol véget ér a félelem.” írta Bibó István.

Nincs más út: merjünk bízni az erőnkben, mérjünk bízni egymásban és hinni, hogy rajtunk múlik: itt és most.
A gyermekeink bíznak bennünk;legyünk méltók a bizalmukra!

Ma is nekik köszönhetjük, hogy itt vagyunk. Folytassuk innen!

Bátorság! Bizalom!

az ökörnyomban, a sárban egy kis halacska vergődött és így szólt:

mese

“Segíts rajtam, te jó legény, meglátod, nem bánod meg!”… Mire a királyfi…

Miért van az, hogy nem vagyunk hajlandóak tanulni abból, amit, amire tanítunk?
Szülőként, pedagógusként mondjuk buzgón a népmeséket, mert tudjuk, bennük rejlik minden alapvető igazság az életről (s halálról)… De nem tekintjük érvényesnek magunkra nézve.
Ugyanúgy, ahogyan a történelem leckéit sem.
Mindig azt hisszük, hogy bennünket ez pont nem érint (nem érinthet), és nem arról van szó hogy, és nem rajtunk múlik, és mi lesz ha…
Jobb félni, mint megijedni és különben is mindenki tudja, hogy a hallgatás arany…
Tényleg?
Mindig?
Minden körülmények között?
És mégis meddig?

Például addig, amíg a te gyerekedet cibálja le valaki a buszról?
Vagy addig, amíg a te gyerekedet rendelik be 7-ik órára kötelező gyógytornára, amiről fogalmad sincs ki írta elő neki, és milyen alapon?
Esetleg addig, amíg a te gyerekedet akarják fölösleges és veszélyes gerincvízvételre kötelezni, megfenyegetve téged, hogy ha nem egyezel bele, akkor rád szabadítják a gyerekjóléteseket?
Addig, amíg a te gyerekedet nem…
???

Vagy például addig, amíg nem a te szavazati jogaidat vonják meg egy újabb regisztrációs törvénnyel, hogy mondjuk választanod kelljen: amennyiben Istenhívőnek vallod magad, akkor majd egy egységes felekezeti listára szavazhatsz csak, politikai pártokra nem… amennyiben vegetáriánus vagy akkor szavazhatsz egy külön zöld(ség) listára de politikai pártokra nem… amennyiben rövid szoknyát viselsz, akkor egy kaposvári listára szavazhatsz csak, de politikai pártokra nem… ???
Mert az ugye mindenki számára világos, hogy most ez a helyzet: ha valaki azt vallja magáról, hogy egy kisebbséghez tartozik és akként regisztrál azzal egyben le is mond arról, hogy ő ennek az országnak szavazati joggal rendelkező állampolgára lenne, hiszen nem szavazhat politikai pártra csupán egy már előre definiált listára (amire itt most nem térnék ki, de majd…)

Hallgatni arany?

Goete meséjében a kígyó azt feleli a Királynak, hogy a fény értékesebb az aranynál. És arra a kérdésre, hogy van-e még a fénynél is értékesebb azt mondja, igen, van: a beszélgetés, a megbeszélés.
Én inkább ezt választom.
Hiszek az emberi szó felszabadító és összekötő hatalmában.
És szeretem Gothe meséjét, amiben az öreg révész azt mondja (kicsit átalakítva, hogy a kontextus nélkül is érthető legyen): “Egy ember egymagában nem hozhat üdvösséget, de az igen, aki a megfelelő pillanatban csatlakozik a többiekhez.”

Ez az a pillanat.
Te vagy az az ember.

2012 november 20.

“Fogadjunk, hogy max egy év múlva újból felhív, hogy vissza az egész!”…
Sehogyan sem akarta megérteni a nemzetközi szállítócég kedves diszpécsere, hogy valaki Rómából Magyarországra akar költözni…
“Lejárt a küldetés, ugye?” – adott még egy esélyt, amikor teljesen világossá vált az irány: igen, Rómából Pilisszentlászlóra…
Mondtam, hogy nem, nem járt le.
“Csak úgy visszaköltöznek Magyarországra?” hitetlenkedett… Hogy ez nekem nem “vissza”, azzal már nem akartam terhelni, de azzal igen, ahogyan azóta is mindenkit, akivel szóba jön, hogy nem Magyarországra, hanem Pilisszentlászlóra jövünk. “Magyarországra valóban nem költöznénk!”, mondtam, de ezzel nem segítettem rajta nagyot… 2008 májusa volt.

Nem hívtam fel, hogy vissza az egész. Nem is fogom.
Most kezd csak igazán értelemet nyerni az ittlétem.
Szeretem a lehetetlen kihívásokat.
A küzdelemben érzem szabadnak magam.
Ezt a “szabadot”-t azt hiszem, nagyon egyénien lehet értelmezni. Számomra egy belső minőség, amit meglepő épségben lehet tartani mindenféle külső – akár ellenséges – tényezőtől függetlenül is.
67-es bukarestiként mondhatni, nem “beleszülettem”. De a vágy, az igény, az elszánt keresés éppen ennek köszönhetően vált számomra meghatározóvá.Itt Magyarországon mindig totál krízisbe kerülök ezen a téren (is).
Kétféleképpen ismertem meg ezt az országot, pontosabban a magyarországi embereket.
1988-ban számomra megalázó és elfogadhatatlan “erdélyi menekültként” (se erdélyi, se menekült nem vagyok, a variációként felkínált “román” meg még annyira se!)… 20 évvel később pedig 15 évnyi római lét után “csodabogárként”…
Nagyon más alaphangulatból, háttérrel, hozzáállással, mégis ugyanarra az eredményre jutva.
Értetlenség.
Nem értem a magyarokat. (Mellesleg így nem is tudok azonosulni velük, ami nem kis identitászavarral jár, hiszen Ceausescu Romániájában ez volt az, aminek vállalásáért az ember küzdött és meglakolt.)
Nem értem a bizalom, a szabadság és a humorérzék-hiányukat.
Nem értem, miért veszik annyira tragikusan komolyan magukat, miért siránkoznak cselekvés helyett, és miért keresnek mindenre bűnbakot… másban.
Nem értem mindazt, ami ezekből egyenesen következik: az életöröm, az összefogás hiányát és még sorolhatnám.
Ez egy beteg társadalom. Persze, valahol az egész világ az, de mintha itt sikerült volna kimagaslót produkálni.
Negyedik éve drukkolok, hogy legyen már elég rossz, hogy végre felébredjenek az emberek. A magyar emberek, akikre igazán nem kellene hogy jellemző legyen a fenti negatívum-lista.
Egyszer megkacagtattam a barátnőmet azzal a felvetésemmel, hogy a magyarok homeopátiás mennyiségben vannak jelen a világban, tehát, tulajdonképpen gyógyító feladatuk van. Ez ott, ahol egy-egy egyén vagy kisebb csoport él és cselekszik meg is valósul, viszont ott ahol már tömegesen vannak jelen – pl. saját hazájukban – ugyanazok az erők negatívan nyilvánulnak meg: mérgezően.
Szóval – és itt átváltok első-személy többesszámra- saját magunkat mérgezzük meg azzal a gyógyító erővel, amit nem tudunk (akarunk?) önzetlenül a másikra fordítani.
És – még számomra is meglepő optimizmussal – nem arra gondolok, hogy a megoldás bezárni az országot és “gyógyítólag” szétszéledni a világban, hanem arra, hogy talán összefüggés van e között a “gyógyítói küldetés” és a jelenlegi, immár igazán súlyos helyzet között.

Igen, mert sikerült eredményesen drukkolni: legalábbis ami a helyzet rosszabbodását illeti.
Kell még ennél is rosszabb?
Még mindig nem elég?
Nem kell olyan messzire visszamenni a történelemben, hogy lássuk, mire vezet a cinkos hallgatás, a tűrés, a pletyka-szintű rendszer-szidás… miközben mindannyian éljük kis életünket kvázi zavartalanul.
Egyetlen reményem, hogy ez egy pokoljárás kezdete. Hogy talán most a magyar nép alászáll de azért, hogy feltámadva követendő példát mutasson, megértve, hogy csak a megújult tiszta erkölcs, a bizalom, és – bármennyire nyálasan is hangzik – a szeretet erőivel lehet megtalálni az innen kivezető utat: összefogásban, együtt-gondolkodásban, együtt-cselekvésben.

Igen, jó nekem, mert még azt gondolom, hogy az a jó, hogy egyre rosszabb. Mert reménykedem, hogy hamarosan már nem fogunk tudni kibújni a felelősség alól, a korrupt, diktatórikus stb politikusokra kenve mindent. Miért? Nem mi tehetünk róla, hogy ott vannak? Hogy éppen ők vannak ott? Hol van az alternatíva? Hol a civil társadalom? Hol a szabad, saját magukat és a másikat egyaránt megbecsülni tudó polgárok?
Ne mosolyogjunk szomorúan a fiatal, tehetséges, lelkes politikusok megmagyarázhatatlan(?) átalakulásán! Hány jogot kell még eltiporjanak, hány “való világot” kell eljátszatniuk velünk, hány végtörlesztősdi figyelemelterelő össznépi társasjátékba nevezünk még be önként és dalolva?

Hogy – mondjuk- az elején kezdjük:
Szülés-szabadság nincs.
Szülői önálló felelősség-vállalás a gyermek orvosi ellátásáért, neveléséért nincs.
Szabad iskola nincs.
Szabad egészségügy nincs.
Szabad sajtó nincs.
És akkor mi az, ami van?
Van lehetőségünk mindezt kivívni. Felébredni, összefogni, meggyógyulni és meggyógyítani ezt a beteg országot.

Kelt: Bp.en és Pilisszentászlón, 2012 novemberében