Tente baba

ernyő

tente baba, tente
a szemedet csukd be
jobb ha ki sem nyitod
jobb ha meg sem tudod
hányan élünk vakon
látni hányan félünk
s mily hangtalan reményünk

tente baba, tente
a szemedet csukd be
szorítsd jobban össze
gubózz be az őszbe
a lombok hullása
harangok zúgása
öleljen át téged
ne engedjen élned

hát ez van… tudtam, hogy eljön ez a rész is: van, amikor nagyon boldogan tudok küzdeni és van, amikor letörök… nem okvetlenül egy nagy csapástól, van úgy, hogy attól a sok kicsitől, amit egy ideig bírok;
nem szándékozom takarodót fújni, sőt!
természetesen éppen le akar teperni az influenza (nem emlékszem, mikor voltam ilyen hosszan egészséges! jót tesz a főállású forradalmárkodás, és ezek szerint nem csak a gerincnek :-)!) de ha törik ha szakad holnap fogom az esernyőimet és megyek a diákok flashmobjára! hát nem én beszélek egyfolytában összetartásról? arról, hogy jobban oda kell figyeljünk egymásra? de igen, én…
csak azt tudnám, hogy minek, kinek?

ma el szerettem volna menni az Occupyosokhoz de hazajött a nagylányom tanulni és inkább itt maradtam vele meg a kicsikkel… most tudtam meg, hogy egy másik konferenciáról is lemaradtam, ami pedig érdekelt, de ki is potyogott a fejemből… igen, kicsit vissza kellett térni a családba, mert nem szabad az embernek pont a szeretteit feláldozni az általános nagy szeretet oltárán… de persze, az is benne van, hogy mintha mégsem lenne olyan nagyon sok értelme annak, hogy itt ontom a posztokat, bátorítok, lelkesítek… jönnek a sértődések, a félreértések, a mellé- és belemagyarázások… az a sok apró kis kavics, amire egy ideig sikerül ügyet sem vetni, aztán egyszer csak… de mindegy: látom én a hülye kis játszmámat, mindjárt összepakolom a vödröcskémet, lapátocskáimat csak kicsit sajnáltatom még magam így virtuál, mert az cool…

na ná, hogy nem tőlem kérnek esti mesét a gyerekek… pedig tegnap egész délelőtt nemezeltem az anyukákkal, délután meg ovis bábszínház és lámpácskás séta a falu sötét utcáin… “szürke fátyol ül a tájon, szívünk dideregve fényt remél”… ilyeneket énekelve… és ma főztem, odaégettem kávét, lábost, nem kelt meg a kenyér, a nyavalyás nyomtató nem bírt működni, 20 km oda-vissza a lányom tételeiért, de hoztam mandarint, élesztőt és nemezelőtűt, csináltunk itthon is babát ajándékba a holnapi gyerekzsúrra… de nem engem hívtak fektetni…

“ki kell bírni” szokta volt mondani Apám (az igazi, azaz a nevelő-)… ezt most említette nekem Édesanyám, mert elküldtem neki tegnap a Privát fikciót (bármennyi ismeretlen előtt egyszerűbb mutatvány a lelkisztriptíz mint az ember beteg, egyedül és messze élő egy szem szülőanyja előtt)… persze, hogy ki kell bírni… de kibírás és kibírás között nagy különbség van! mert azt, hogy hisztizik a kislányom, ütvefúróval kergetőznek a fiúk, megjön a nagylányom telefonszámlája, harmadszor pisil be a kutya és a férjem szemében látom kinőni a többi 6 fejemet az olyan, amit ki kell bírni, de amikor az ország vezetői hisztiznek, hajléktalanokat, kiszolgáltatottakat üldöznek, miközben bűnösöknek emelnek szobrot, a számlákra az én pénzemen nyomtatnak hazugságokat (színesben!) és totális gátlástalansággal hülyének néznek, amikor olyanná akarják tenni már nem is az országot, hanem az embereket, hogy aki gyereket akar, az ne ide akarja, és akinek van, az menti innen, na azt már nem szabad bírni!
ide nekem azt a másik 6 fejet és 7 esernyővel megyek holnap flashmobozni!
és Te? gyere, van plusz esernyőm!

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s