Petíció a Tanárok Bojkottfelhívásának Támogatására

Image

Furcsa dolog ez a virtuális-lét, amikor az ember nem akarja hogy csak ennyiben maradjon. Amikor nem tud, és nem is akar a személyes gyötrelmeivel, emlékeivel és álmaival a háttérbe húzódni mert pont abban gondolja rejleni erejét és értelmét, hogy hétköznapi gyarlóságát, tökéletlen és esendő mivoltát felvállalja.
Újfajta, az eddigiekkel pont ellenkező irányú biztatást kaptam, miszerint több értelme lenne írnom, mint a tereken megafonba kiabálnom. Hiú lévén és rettentően kiszolgáltatott az elismerésnek, természetesen nagyon jól esett. Kedvesen és határozottan fogalmazott a barátnőm, aki írta. De hiába. Őt is ki fogom ábrándítani.

Én nagyon jól érzem magam ebben a virtuális dimenzióban. Szoktam mondani, hogy amit a legjobban tudok a világon, az az email írás. Büszke is vagyok arra, hogy nem sokan használják ezt az eszközt 1990 óta. Bizony, a Wikipédia szerint akkor még nem is volt, de én – talán nem meglepő módon – megtaláltam azt a szervezetet, amelyik a számomra annyira fontos sok-nyelvű kommunikációhoz – Európában az elsők között – ezt az eszközt is használta.
Azt hiszem, bármeddig el tudnék lenni egy internet kapcsolattal ellátott nagy-ablakú, magas mennyezetű kis szobában kettesben egy számítógéppel. És távolról sem embergyűlöletből, sőt! Mást se csinálnék, mint emberekkel leveleznék: meghallgatnám gondjaikat, gondolataikat, igyekeznék vigaszt és ha csak lehet, segítséget nyújtani. Ja meg írnám a saját gondjaimat, gondolataimat is.

De ehhez az kellene, hogy béke és nyugalom legyen, hogy mindennapi örömeinkről és fájdalmainkról szólhasson az élet.
Csakhogy nem az van, nem ez a helyzet.
A helyzet az, hogy olyan súlyosan beteg a társadalmunk, hogy mindenki választás elé kerül.
Én azt választottam, hogy megpróbálom a szociális gyógyításban hasznosítani minden tudásomat, képességemet, eddigi tapasztalataimat és az összes erőmet, amivel bízni, remélni és szeretni tudok.
Tudatában vagyok annak, hogy csupán a lelkesedés, a tenni-akarás nem helyettesítheti a megalapozottságot, a komoly előkészítést. Több mint egy hónapja tartom magam féken ennek a petíciónak az elindításával. Úgy szerettem volna, hogy olyan hiteles szervezetekkel és emberekkel együtt fogalmazzuk meg és hozzuk nyilvánosságra, akiknek szavára már régebben odafigyelnek emberek, szervezetek, média. Ezt nem sikerült elérnem, és így most, pár bátor pedagógus új akciójának kapcsán arra jutottam, hogy nem várok tovább.
A lényeg nem az, hogy milyen támogatottsággal indul, a lényeg az, hogy a benne megfogalmazott igazság fénye milyen támogatottságot fog hozni így, hogy semmi háttérrel csak ki lett téve a virtuális találkozások színterébe.
Ez csupán egy hívatlanul, vakmerőn fellobbantott lángocska.
Tűzzé a Te döntésed teheti.
Megteszed?

http://www.peticiok.com/tamogatjuk_a_pedagogusok_bojkottjat

Reklámok

2 gondolat “Petíció a Tanárok Bojkottfelhívásának Támogatására” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s