Szelíd sikoly

Image

Egy hete volt.

Sok minden rám ragadt a Waldorf-oviból, többek között az is, hogy nem teszem fel a világhálóra a gyerekek fényképét (és nem csak az enyéimre vigyázok így!).
De az 5-ikével kapcsolatos fotóriportokban annyiszor előbukkantak, hogy most kivételesen én is felhasználok egyet, ahol a Ne bántsátok Samukát! és a Samukának egy országot! blogposztjaim főszereplője adja elő szelíd változatban Munch sikolyát.

Nem tudok és egyelőre nem is akarok nem személyeskedve írni, pedig nagyon meghatóan figyelmeztettek ennek veszélyére. Tegnap olvashattam drága jó újszerzemény barátomtól, hogy ez nem illik össze a közéleti szerepléssel, de hát hol vagyok én még a közéletiségtől, könyörgöm?

Viszont kicsit jobban belegondoltam és a következőkre jutottam.
Én valahol pont ebben a személyessé tételben látom a dolgomat. Pont ezt gondolom gyógyírnek a tömegesítés, uniformizálás, az igen rossz-értelemben vett globalizáció okozta pandémiára.
Azzal, hogy én arról beszélek, hogy személyesen hogyan, miben élem meg pl. egy országra érvényes törvény igazságtalanságát, vagy hogy milyen régi tapasztalataim fűződnek ehhez, arra szeretnék biztatni mindenkit, hogy igenis, vegyük észre: nem csak az tartozik ránk, ami ebben a pillanatban a húsunkba vág. Nehéz kihívás, hiszen sokszor még azt sem akarjuk tudomásul venni, hogy már lassan belénkgyógyul a ránkszorított hurok! És ennek következményeire a XX-ik század történelme súlyos példákkal szolgál.

A személyes felelősségvállalás az első lépés, ami után jöhet a civil összefogás és igenis, a pártok feletti politizálás!
Azért tudnak erről olyan nagy hévvel beszélni a fiatalok, mert ők még nem félnek annyira attól, hogy megkérdőjelezzék a régi sémákat, intézményeket, szabályokat! Hála nekik és az Égieknek!
És azért is tudnak mert a korukkal járó mániákus igazságkeresésben igenis személyesen implikálódnak és – akár szélsőségesen is de őszintén – megélik azt, amivel azonosulnak, mert ők még könnyebben tudnak azonosulni.

Rudolf Virchow kb másfél évszázaddal ezelőtt mondta, hogy “a politika az orvoslás nagyban”… Mo.n (és nem csak) úgy is néz ki mindkettő… Hogy? Ahogyan kinézni hagyjuk.
A gyógyításban miután egy ideig az alternatív medicina újdonságnak (és boszorkányságnak) számított, mára kezd egyre elfogadottabbá válni. Ott is az egyik alap a személyközpontúság, amit az ún. akadémikus orvoslás neheze(bbe)n tud megvalósítani, amikor betegséget és nem beteget kezel.
Az ennél is mélyebbre menő integratív orvoslás – nevéhez híven – integrálja mindazt, ami az akadémikus és az alternatív orvoslásból a legjobb, azaz a leginkább a gyógyulni kívánó ember javát szolgálja és még ki is egészíti ezt azzal, hogy a páciensnél nem csak fizikai (akadémikus o.) és lelki, spirituális (alternatív o.) szinteket veszünk figyelembe, hanem a szociális szintet is.

Azt gondolom, hogy eljött az ideje az integratív politikának, még akkor is (vagy pont azért), mert ezt mindkét oldalról majd jól lehúzzák és majd erőszakosan vagy nagyon is kifinomult és művelt érveléssel fognak erről az érintettek nyilatkozni, ha egyszer ennek is eljön az ideje.
Mindig megnyugtató Gandhihoz visszatérni egy-egy jó szóért. Itt például azzal bátorítom magam hogy: “Először figyelembe sem vesznek, aztán nevetnek rajtad, aztán harcolnak ellened, és aztán nyersz.” Tisztában vagyok azzal, hogy az első két lépés nem garancia az utolsóra, de ha már eljutnék a harmadikhoz kezdenék igazán optimista lenni! Elsőre azt írtam, “bizakodó”, de rájöttem, hogy az már vagyok, ezért van erőm.

Az integratív politika nem a piramiselvnek megfelelően működne, hanem az egész társadalomra kiterjesztett hálózatban.
Alapfeltétele a BIZALOM.
Bizalom abban, hogy “az emberek inkább jók mint rosszak” (Camus), hogy nincs bennük “gyárilag” a csalás, átverés, lopás, sőt, még a közöny se (amiről szintén Camus mondja, hogy a legnagyobb rossz, mert emberek halálához vezet!). Bizalom abban, hogy amennyiben megbecsült részei a társadalomnak igenis felelősséget fognak vállalni a maguk módján és mértékében. Ennyi épp elég is lenne. Bizalom abban, hogy amennyiben független, manipulációmentes információban részesülnek igenis döntésképesek azokban a dolgokban, amelyek az életükkel összefüggnek, hogy csak egy példát említsek a gyerekeikkel kapcsolatosan: hol, hogy szülessen? milyen kezeléseket kapjon? mikor, milyen óvodába, iskolába járjon stb stb. Bizalom abban, hogy ha megfelelő azaz igazságos és közérthető adózási rendszer van, akkor nem a kiskapukkal és a feketézéssel foglalkoznak majd az emberek, hanem boldogan fizetnek értelmes és általuk is követhető beruházásokra, szolgáltatásokra. Bizalom abban, hogy ingyenes tömegközlekedés, feltétel nélküli alapjövedelem, működő szociális háló stb pozitívan hatnának az állampolgárokra és nem visszaélésre késztetnék őket.
A bizalmatlanság és az elnyomás vezet mindahhoz, amit a hatalom még nagyobb ellenőrzésel és nyomásgyakorlással igyekszik “megoldani”. És ami, nem utolsósorban, rohadt sok pénz(ünk)be is kerül. Nem csak a stadionok, hanem a metrónál hatosával felsorakozott barátságtalanul néző ellenőrök, a “gyerekbűnözés elleni harcba”, meg a nevelőszülők mellé (veszélyes egy fajzat!) bevetendő gyámok (meg még hosszan sorolhatnám) is rettenetesen sok pénzt visznek el!

Egy olyan korban élünk, amikor egyetlen egy angliai diák olyan nemzetközi kampányt tudott elindítani, amellyel több száz szíriai diáktársán segített (40.000 feletti aláírást gyűjtve), mi meg nem merünk hinni abban, hogy civil szervezetek képesek népi kezdeményezéseket indítványozni és megfelelő támogatottságot nyerni az egész társadalmat érintő súlyos ügyekben!

Olyan korban élünk, ahol megvannak az eszközök amelyek lehetővé teszik, hogy ne egyéni monopóliumokat szolgáljunk ki, egyben magunkat is kiszolgáltatva ezen monopóliumok birtokosainak és veszélyes cinkosainak, és mégis Windows-ban írják legtöbben a szabadságról, közösségi együttműködésről és fenntartható fejlődésről szóló értékesnél értékesebb tanulmányaikat, cikkeiket értetlenkedve nézve egy Open Office-ból származó .odt formátumú fájlra.

Olyan korban élünk, ahol rendelkezésre áll minden ahhoz, hogy az intézmények, a közigazgatások, és akár az állami költségvetés is teljesen és ténylegesen átláthatóvá legyen téve! És még vannak olyan tiszta emberek is, akik ezt a maguk kis szférájában vállalnák, de a többség nem tud róla és így nem is él ezzel a – pedig mennyire jogos – elvárással.

Nézünk jobbra és balra, majd még jobban jobbra és még kevésbé balra és szerintem nem igazán látunk olyat, aki ne ábrándított volna ki, aki tényleg mindenben betartotta  volna az ígéretét, aki ne okozott volna csalódást.
Emeljük fel a tekintetünket, majd nézzünk a tükörbe.
Ott van a válasz.

Reklámok

6 gondolat “Szelíd sikoly” bejegyzéshez

  1. Nagyon megindító és gondolatokat ébresztő írás ez, Anna! A kép is hatásos, pontosan úgy hat ahogyan kell. Három elemet szeretnék kiemelni: Gandhi szavait: “Először figyelembe sem vesznek, aztán nevetnek rajtad, aztán harcolnak ellened, és aztán nyersz.”, a BIZALOM fontosságának a kiemelését és a fiatalok iránti megértést. Köszönöm az egészet!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s