“Aki nem tud hinni, az vár. Aki hisz valamiben, az indul. ” Tatiosz

“Ha el akarod mondani az embereknek az igazságot, akkor közben nevettesd meg őket, különben megölnek.”
/ Oscar Wilde /

Attól még nem tartok, de csak azért mert nem tudom olyan jól elmondani.

“Hogyan mondjam el Neked, amit nem lehet, mert szó az nincs, csak képzelet…” dúdolgattam ma este forradalmi hangulatmentesen a gyerekszobában pakolászva, pizsamát osztogatva.
Áh dehogy! Erre már képzelet sincs!

Nem győzök válaszolni a privátban érkező levelekre, amelyek az össznépi levlistákra írt leveleimre jönnek.
És egyre csak azzal szembesülök, hogy mennyire mélyen bennünk van a félelem. Az a félelem, ami ön- és közveszélyes rövidlátásra ítél, ahogyan tette ezt már nemegyszer huszadik századunk dicső történelmében.

Varrd már fel jobban annak a csillagnak a sarkát! Nem látod, hogy rendetlenül fityeg? A szabályokat be kell tartani. Kuss van, mert értünk teszik. Gondoskodnak rólunk. Mi az, hogy nem érted? Miket hallottál? Vonatok? Honnan tudod, hogy igaz? Szót kell fogadni, csinálni kell, azt, amit mondanak és meglátod, jó lesz. Velünk ezt nem tehetik meg. Azok biztosan valamit csináltak. Nem tartották be a szabályt.

Elkalandoztam volna?
Velünk nem történhet meg!
Mennyire emberi ebbe kapaszkodni. Ahogyan az is, hogy amíg nekem nem esik bajom, amíg nem zavarják a köreimet, addig nem akarok tudomást venni arról, hogy esetleg másnak igen. Ha már szolidaritásból nem megy, legalább annyi józan belátás kellenne, hogy ha ma őt, holnap akár téged is, vagy nem? Ha lehet egyik pillanatról a másikra intézményeket megszüntetni, támogatásokat megtagadni, embereket kirúgni, szabályokat felrúgni, működési engedélyeket megtagadni, tisztázatlan tartalmú szerződéseket aláíratni, folyamatos bizonytalanságban, egzisztenciális rettegésben tartani, arányos mértékű testi kényszer alkalmazásának lehetőségét hivatalosan megadni, ha mindezt lehet, akkor MI AZ, AMIT NEM? KI AZ, AKIVEL NEM?

Keresem, egyre csak keresem a szavakat és talán még annál is inkább a hangnemet, hogy úgy tudjam elmondani, hogy ne tudjon többé senki sem legyinteni: áh, ezek rosszindulatú, túlfűtött értelmezések, eszement túlzások, ijesztgetések! Hát mégsem gondolhatjuk azt hogy ez szándékos? Max egy nagyon szerencsétlen intézkedés. Meg hát még egy. Meg még egy… Meg…

Hogyan mondjam el, hogy ne lehessen elbújni a megértés elől, kibújni a személyes felelősség alól?
Már rég nem a kormánnyal van bajom, hogy miket képes csinálni!
Hanem magunkkal, akik ezt tűrjük.

Annyian írják, mondják nekem, hogy ki kell bírni a választásokig, és ha marad a fidesz el kell húzni innen, hogy legalább a gyerekeinket mentsük meg.
Én már három országot hagytam el, és olyan szerencsém van, hogy akár holnap is mehetnénk: gyerekestül, állatkertestül…. De pont most nem akarok. Most azt érzem, hogy azzal tartozom a gyerekeimnek – még akkor is ha tudom, hogy ez rohadt nehéz lesz nekik – hogy itt maradjak, vállaljam a küzdelmet és vigyem is el a végsőkig. Hogy ez mit jelent? Elsőre azt, hogy minél többet megyek el itthonról, minél jobban beszív a világmegváltás, annál többször fognak megbetegedni a kicsik (a nagylányom most éppen ott tart, hogy büszke rám ;-)). És nyilván gondokat a közösségben, amiben élek, és ahol többen magukra nézve veszélyesnek fogják tartani azt, amit teszek. És még sok minden mást. Ez van.
Azt gondolom, annak aki látja, hogy mi van, nincs más választása, mint megpróbálni minél több embert felébreszteni.

Felébredni… Nehéz… Reggelente külön varázslást kell kitaláljak, hogy kislányom ne nyűgösen, ne sirikálva kezdje a napját. A nővére is ilyen volt… Nehéz a valóságba lépni az álmok ringatásából. Nehéz a hipnózisból kikászálódni. És miért is kellene? Na ná, hogy aki felráz, aki nem akar engedni visszabújni az önámítás langyos takarója alá csak dühöt válthat ki. Persze, nem mindenkiből. A legjobb pillanatok, amikor olyannal találkozom, aki megköszöni, hogy felhívtam a figyelmét, mert valóban, nem tulajdonított nagy fontosságot, nem olvasta el, nem nézett utána, nem gondolt bele. De most már őt sem hagyja nyugodni. Ilyenkor feltöltődöm és azt mondom, hogy ez a nap már megérte: lehet, hogy egyenként kell haladni? Hogy is volt az a jó kis fidesz-kampány? Mindenki hozzon magával még egy szavazót! Szuper! Na hát akkor hajrá! Mi is győzzünk meg minden nap még egy embert, és holnaptól már ő is még egyet és így tovább. Fel kellene találni a polgári engedetlenség MLM-jét! Modernizálódjunk már mi is egy kicsit! Mindig csak ez az uncsi Gandhi.. Nézzük csak: éhségsztrájk – ezt valami egzotikus fogyókúrának kellene beállítani, ülősztrájk – stresszoldó, teljesítménynövelő jóga? taj-chi?, felvonulás – tuti kalóriaégetés, pláne ha még futni is kell! Szóval ki kellene már találni valami vonzót! Nyereményosztás, 2-t fizet 3-t kap… Beszervez maga alá 10 embert ezüst fokozatú Polgári Engedetlenségi Manager lesz. Aztán jön a többi, a gyémántnál jutalomutazás Vácra.

Hát próbálom követni Oscar Wilde tanácsát. Szintén ő írta, hogy inkább tedd és bánd meg, mint hogy ne tedd és azt sajnáld.

Én eldöntöttem.
Teszem.
Tiltakozom.
Ébresztek.
Vállalom.
Létezek.
Hiszek.
Remélek.
Szeretek.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s