Fel Támadás – Támadás(ra) Fel

Nézem az elázott lovainkat, szivattyúzom a pincéből a vizet, már meg sem próbálom meggyőzni a gyerekeket, hogy menjenek ki játszani a hóban, építsenek szép húsvéti nyuszit a tegnapi hóember helyére, aki mára csúnya tócsa lett… Már nekik is elegük van, meg nekünk is, meg mindenkinek… De csak nem süt ki a nap! Pedig az erőink, még a vésztartalékaink is fogytán, hiszen természetesen most lenne itt a felmelegedés, az újjászületés ideje… De nincs.
Húsvét… Feltámadás… Arra gondoltam, hogy logikus, hiszen a feltámadás csak annak adatik meg, aki vállalta a keresztre feszítést, mi meg nem vállaltuk. Nem ma, nem az idén, és talán nem is okvetlenül Te vagy én, hanem Te is, mint én és mint minden egyes ember, aki ezt a Földet ide juttatta. Mióta hallunk a klíma-változás veszélyéről, mióta kongnak hiába a vészharangok? Az olvadó jég olyan távoli (volt), a természeti katasztrófák úgyszintén. Aztán most meg itt vagyunk hóba temetett nemzeti ünneppel, szánkós locsolókkal a nyakunkon, és nem értjük.
Amikor egy komoly betegség támadja meg a szervezetet sokan, talán a legtöbben, igyekszenek nem venni róla tudomást. Mint kisgyerek, ki szemére téve kezecskéit komolyan láthatatlannak hiszi magát, úgy reménykedik az ember, hogy az, amit nem akar meglátni, megérteni, az talán nincs is, talán meg nem történtté lehet tenni azzal, hogy úgy teszünk mintha.
A történelem súlyos leckéi szólnak arról, hogy hány millió ember halálához vezet a közöny, illetve a felelősségelhárítás, az, hogy itt és most teszik ezt velem, velünk, de hát ez annyira elképesztő, hogy nem is lehet igaz, ugye, nem az? Menjünk csak tovább, csináljuk szépen a dolgunkat, el fog múlni…
De nem.
Havazik március végén, lefagynak a kirügyezett gyümölcsfák, képtelenség vetni, szenvednek az állatok, mi meg azt hisszük (reméljük), hogy csupán statiszták vagyunk egy komédiában, ami nem rólunk szól és fájdalmas lesz az ébredés, ami – ilyen esetben – nem lehet feltámadás.
Nem tudom nem összekötni az időjárásbeli képtelenséget azzal, amit itt, Európa szívében büntetlenül meg tud tenni egy “demokratikus” kormány. És az a gáz, hogy nem a kormánnyal van bajom, hanem magammal meg azzal a pár millió emberrel, akivel együtt cinkosságot vállalok az önkényuralommá “fel”nőtt egykor fiatal egykor demokratákkal, azáltal, hogy csak úgy élem az életem, ahelyett, hogy (azzal a pár millióval együtt) kinn lennék az utcán reggeltől estig és estétől reggelig, általános nemzeti sztrájkban és gyászban… Képtelenség, hogy még mindig havazik és fagy, képtelenség az az agyhalál, amiben vagyunk, hogy hagyjuk, hogy múljanak a hetek, a hónapok, hogy gyalázatok történjenek minden szinten, hogy abban merüljön ki az ellenállás, hogy támogatjuk a hál’ Istennek létező Klub Rádiót, elmegyünk pár havonta egy tüntetésre, megosztjuk és lájkoljuk, ÉS SEMMI MÁS!
Személy szerint le vagyok bénulva. Az utóbbi hetekben már ott tartottam, hogy mégis jobb lenne visszamenni Olaszországba, mert ha itt maradok és nem akarom szembeköpni magam minden egyes reggel, akkor visszatérek az aktív politizáláshoz, és annak tutira nem lesz jó vége, mármint a gyerekeimre nézve (igaz, ez csupán rövidtávon). Most látom csak, mennyire könnyű volt éhség-sztrájkolni, tüntetni, aknamezőkön járni, háborús bűnösökkel vitába szállni, úgy, hogy nem volt négy gyerekem otthon. Viszont pont azért mert van, meg azért mert mások is voltak olyan felelőtlen optimisták, hogy szintén nemzettek pár száz milliót, kellene tovább harcolni, nem engedni, nem belenyugodni, még látszólag sem!
Krónikusan és kiterjedten ateista családból származok. Bennem még ez a tradíció is megingott, de távol állok attól, hogy igazán átéljem az Ünnepeket. Mégis van valami nagyon igaz, nagyon fényes mag minden ilyen alkalomban és erre már érzékeny vagyok. A magam módján. Igen, valahogy azt vélem kiolvasni ebből az olvadt havas, fagyos Húsvétból, hogy nincs más lehetőség: merni kell, tudatosan vállalni a keresztre feszítést (amit egyáltalán nem gondolok elsősorban fizikainak), mert csak akkor van némi esély a feltámadásra.
Ha nem, akkor, mint a kertben a tegnapi hóemberből, belőlünk is csupán egy randa tócsa marad…

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s